Az ötvöskónyi kastélypark, melynek területe 2,6 hektár, hazánk egyik legkülönlegesebb értékét rejtegeti, a híres ötvöskónyi nagylevelű hársat, mely Magyarország legnagyobb, rendkívüli és különleges példánya. Szimbolikus jelentőségű, hogy villám sújtotta és kiégett, mégis azóta is minden évben zöldbe borul.
Nagyatád felől érkezve bal kéz felől messziről feltűnnek a park széli fák, de a legbelül megbúvó matuzsálem észrevétlen marad. Egykor, évszázadokkal ezelőtt egymás közelében még hét hatalmas hársfa állhatott, innen a legendás Héthárs elnevezés. Egykor ezért hívhatták Ötvöskónyi községet Héthársnak. A hét hársfa a legendás hét vezér emlékét őrizte egykoron, és az ő nevükben óvták a területet. Aztán, hogy a fákat ültették-e, vagy az erdőkivágások idején hagyásfaként maradtak-e meg, nem tudni. Egy másik, tudományosabb elképzelés szerint a fa hét sarj összenövéséből jött létre. Mára ebből csak egy hárs maradt, ennek ellenére a név ugyanaz. A mérete, a kora, az alakja éppúgy különlegességet kölcsönöz neki, mint a hozzá fűzött legendák. Történetéhez a falu lakóinak emlékezetében számos, szeretettel megőrzött história fűződik.
A szájhagyomány szerint a fa a tatárjárás korában gyökerezik (emellett szól az a hihetetlennek tűnő legenda, hogy IV. Béla ennek a fának a tövében húzta meg magát, mikor a tatárok elől menekült), sőt hallani a faluban olyan legendákról, hogy a fa egyidős a honfoglalással. Szakértők szerint a fa kora 300-350 év körüli, bár becsülték már 600 évesnek is. Az biztos, hogy a fát csak „örökölhették”, hiszen amikor Chernel Gyula a kastélyt építtette, és hozzá a területet is megszerezte, akkor a fa már régen növesztette lombját. Valószínűleg a XIX-XX. század határán a fát villámcsapás érte, törzse kettényílt. Elmondások szerint a két világháború között a kastély akkori urai, élükön Chernelné asszonnyal, nyaranta kártyapartikat rendeztek a fa hűs odvában. Bár erre nincs kézzel fogható bizonyíték, a dolog cseppet sem elképzelhetetlen, hiszen a fában ma is több ember elfér egyszerre. Ezt támasztja alá, hogy miután túlélte a második világháborút is, az 1950-es évek közepe táján egy cigány család (egyesek szerint németek) lelt menedéket benne. Azonban az általuk rakott tűztől a fa kigyulladt, belseje teljesen, koronája és ágai kis részben leégtek, elpusztultak. Azóta a keményebb hónapokban, lomb nélkül olyan, mint egy hatalmas kiterített állatbőr. Szabados Tamás és Rozsnyai Margit egykori televíziós sorozatukban, a Jelfákban, az alábbiakat mondja (mely szöveg részben dr. Bartha Dénes munkája): „Az elpusztíthatatlan, a vénségében is megújulni képes, az optimistán dolgát tevőt jelképezi. Télen olyan, mint a kiterített medvebőr, halottnak tetteti magát, hogy vártan-váratlanul minden tavasszal új életre keljen, és sátrat adjon az éledő méheknek.” A fa évről-évre meglepi a környéken lakókat. Súlyos sérülései ellenére él, hajt, lombot növeszt. A legkevesebb, amit mondhatunk, hogy rendkívüli példány. Túlélt két világháborút, villámcsapást, tüzet, és még ma is itt van velünk. Itt él köztünk, jelképezve a múltat, őrizve a parkot. De egyben segítségre is szorul. Védetté nyilvánítása nemcsak a falu, a megye, hanem az egész ország érdeke. A Héthárs nevet a Nagyatádi Pszichiátriai Osztály Rehabilitációs Részlegének közcélú alapítványa őrzi.
