Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és EPSZ

A fa/facsoport története

Az általunk jelölt Morus alba 'Fegyvernekiana' a községünkben fellelhető két koros példány egyike. Br. Orczy Antal botanikus bejegyeztetett nemesítése a lombhullató díszfa, melyet Fegyvernekről nevezett el.
Községünk az Orczy családnak nagyon sokat köszönhet, hiszen br. Orczy Anna volt, aki Fegyvernekre német származású családokat telepített be, ezzel létrehozva az ún. Annaházát. Az annaházi német ajkú telepesek részére 1879-ben önálló iskolát építtetett. Br. Orczy Antal tevékenysége jelentős volt az akkori kertészeti termesztés terén. Például említendő a Vasárnapi Újság (1858. október 3. 40. szám.) írása, ami szerint a Gazdasági Kiállításon 22 faj szőlőért ezüstérmet nyert. Nyughelye a községi Csonkatornyi temetőben található.
Kudelka Józsefet 1897-ben már földbirtokosként említették a településen, 1925-ben testvéreivel együtt 615 holdas birtokkal rendelkezett. Kereskedelmi akadémiát végzett Nagyváradon, majd az I. világháború idején a szerb fronton és Macedóniában harcolt, utóbb századosi rangban. A két világháború között fegyverneki birtokát irányította. Az utcasorban álló földszintes, téglalap alaprajzú kúriáját kisebb kert övezte, amelyben ez időben telepíthették a nemesített eperfát.
A különleges koronájú szép látványt nyújtó fa környezetében az eredeti állapotot a hátsó homlokzat őrzi leginkább, itt a falsíkba simuló 2-2 pillér által tartott tornác elé füzérdíszes kőbábos terasz lép ki, a tetején kővázák állnak. Az államosítás után általános iskolát helyeztek el az épületben. Napjainkban az Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 3. számú telephelye található az épületben.
Mivel a fa fegyverneki tudós nemesítése, különös megbecsülés övezi a községben. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzatának 20/2004. (V.28.) rendelete alapján helyi természeti értéknek nyilvánított, értékvédelem alatt áll. A kúria hangulatos kertjét megőrizve, az iskola felügyelete alatt, a szaktanárok irányításával gondozzák a Kertész szakképesítésért tanuló diákok (9-12. évfolyamokon) a Morus alba 'Fegyvernekiana'-t és kertjét.
Intézményünk a község lakosai számára is szeretné jelezni a környezetünk iránt érzett felelősségvállalást, ezért a fa tövében egy táblát helyeznénk el „Fegyvernek fája” felirattal. A pályázati forrást környezetének méltó rendezésére és további csemeték telepítésére használnánk fel a Szakiskolai Intézményegységben tanító kertészmérnök tanárok szakértelmére alapozva a tanulócsoportok bevonásával.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
5231, Fegyvernek, Felszabadulás út 165., {É 47,26334° x K 20,52425° }
Faj: 
Morus alba 'Fegyvernekiana'
Kora: 
kb. 80 év
Magassága: 
3,5-4 m
Törzskerület: 
45 cm-re a földtől: 165 cm, majd 130 cm magasságban elágazásonként 65 cm