Az én kedvenc fám a tekintélyes, szép és esztétikus látványt nyújtó csertölgy, a Rigatz-emlékfa a 377 lelket számláló baranyai zsákfalu, Alsómocsolád külterületén. A vasútállomásról a faluba érkezőket gyönyörködteti az út jobb oldalán, magaslaton, a víztől távol álló, terebélyes lombkoronájú csertölgyünk. Szinte őrködik a táj fölött! Számomra, mint a néprajzzal hobbiból foglalkozó embernek különlegesen értékes, szívemhez közelálló: mert nagy idők néma tanúja! Jelentőségét emeli, hogy egyéni kezdeményezésre takarítottuk ki a környékét, valamint kialakítottuk mellette a Rigatz-pihenőt a 2011-ben alakulásának 25. évét ünneplő Alsómocsoládiak Baráti Köre önzetlen tagjai és segítő önkéntesek, valamint az Önkormányzat. A hagyományőrzést, a hagyományteremtést, az egyéni kezdeményezés után a közösségi összefogást és nem utolsó sorban az értékmegőrzést, a környezettudatos természetmegőrzést szimbolizálja a Rigatz-emlékfa!
A fa mellett elhaladó földes kocsiúton a faluból több generáció ment és jött a pécsi Havi-hegyi búcsúra zarándokként. Lent a völgyben vízimalom és csárda működött, sok elődünk vitte erre gabonáját őrletni. A földes út az ún. Almási erdő mellett vezetett, így az erdei favágók vagy a gombaszedők, makkot gyűjtők is erre jártak.
A híres hegyháti betyárvezér, az 1850-1860-as években „betyárkodó” Rigatz Jancsi útja is erre vezetett akár lóháton, akár gyalog, egyedül vagy társaival együtt. A fa látványát csukott szemmel is fel tudják idézni idősek, fiatalok egyaránt. Gyerekkoromban hallottam a Rigatz-balladát, már akkor felkeltette érdeklődésemet a rejtélyes betyárélet. Kulcsár József, a falu költő-író kántortanítója 1896-ban megjelentette egy országos jelentőségű kiadványban, 1999-ben pedig olvashattuk Pesti János, a falu író-tanár szülötte könyvében a szerző által 1963-ban gyűjtött, az akkori legidősebb falubeli adatközlők „történeteit” a falu határában tanyázó betyárról, természetesen a balladát is, sőt annak lekottázott változatát.
A vasútra igyekvők vagy a vonattal hazaérkezők a mai napig a kövesúton, a szép csertölgy látványával érték, sőt a mai napig így érik el a falut. 2007-ben Pesti János ötlete volt, miszerint a szép csertölgyünk lehetne Rigatz-emlékfa, mert a betyár láthatta azt még csemeteként, körülötte pedig Rigatz-pihenőt alakíthatnánk ki! Én másnaptól szervezésbe, az ötlet megvalósításába kezdtem. Hat alkalommal, szombatonként, összesen 24-en, egy hívó szóra megérkeztünk a területre. A csertölgy törzse magasságáig akkor még szeder,- vadrózsa- és iszalag indával benőtt, áthatolhatatlan bodzás, csalános bozót volt. Sok lerakott szemetet, autógumit, útépítési aszfaltmaradékot, üres flakont, nejlon zacskót rejtett el az emberek szeme elől az említett terület a csertölgy körül. Az Önkormányzat a baráti egyetértésen túl gépi munkával, annak megszervezésével, a terület kaszálásával, földgyalus munkálatokkal, a padok, asztalok és a tűzrakó hely, valamint a fából készült szemétgyűjtő elkészítésével óriási segítséget adott, nem is beszélve ezek anyagi értékéről! Így ma szép környezetben, magányosan áll a Rigatz-emlékfa, körülötte a Rigatz-pihenő asztalai, padjai. 2008-ban készült el a faluban dolgozó nemzetközi faragótábor alkotásaként a Rigatz-szobor, és egy táblán a Rigatz-ballada hosszabb változata, archaikus szöveggel. 2008-ban magánemberként kértem az Önkormányzattól a fa helyi védetté nyilvánítását, ami meg is történt.
A szépen befüvesített területet az Önkormányzat gondozza, „karbantartja”: nyírja a füvet és szorgos kezek árvácskából kialakították az „Alsómocsolád” szót a szobor alatti rézsűben. Azóta – télen is! – gyalogos kirándulók, biciklisek, motorosok, kocsival érkezők, óvodás csoportok és nyugdíjasok pihennek meg és gyönyörködnek az impozáns fában, az onnan látható halastóban és szép fekvésű falunk panorámájában. Csoportok, családok, szervezetek, baráti társaságok szalonnát sütnek, pörköltet főznek a kialakított tűzrakó helyen, és kellemesen töltik el ott szabad idejük egy részét. Úgy gondolom, kulturális értékeink egyike a szép csertölgyünk és a pihenőhely. A közös értékmentést fontos feladatnak, már-már kötelességnek, sőt egy kicsit missziónak is tekintem. Öröm és megnyugvás számomra, hogy sikerült megvalósítani, és azóta fenntartani, megbecsülni, óvni.
Rigatz Jancsi balladája (rövidebb, változat)
Jaj, de sűrű az almási rezula, abban vagyon Rigatz János elbújva.
Rigatz János! Keresnek a zsandárok, ha kimozdulsz, az lesz a te halálod.
Rigatz János megérezte halálát, erdő szélen összeverte bokáját,
Úgy sétált be az almási csárdába, belevágott a mestergerendába.
Rigatz János az almási csárdában, csárdásnéval mulatozott javában.
Vacsorára töltött csibét parancsolt, amellé meg citromos bort hozatott.
Hej! míg odabenn mulatott, elállták a zsandárok az ablakot.
Mellbe lőtte az a kutya Happ zsandár, Rigatz János elhanyatlotta magát.
Kivirágzott már a sásdi temető, Rigatz János nyugszik benne legelöl.
A négy sarkán dufla rózsa nyiladoz, a közepén Rigatz János hervadoz.
