Romhány Község Önkormányzata

A fa/facsoport története

Mondák a Rákóczi-fáról

1. A néphit, amely erről a fáról azt állítja, hogy Rákóczi alóla irányította a romhányi csatát, a fa méreteit, helyét és korát illetően feltehető ugyan, de ez nem valószínű. A nép nagyon szereti ezt a fát, és kapcsolatba hozza az ugyancsak szeretett Rákóczi emlékével.

2. A rodostói száműzetésben élő Rákóczit meglátogatta egy volt katonája, akinek Rákóczi egy török mogyorócserjét adott át azzal, hogy azt ültesse el a romhányi síkon az 1710. január 22-i csata emlékére.

3. Él az a monda is, miszerint a Fejedelem erről a dombról irányította a csatát. A kezében lévő mogyoróbotot leszúrta a földbe, ami később megeredt, és terebélyes fává növekedett.

A romhányiak számára nagyon fontos a történelmi vonatkozás is, de ezen túl ez a fa és környezete évszázadok óta jelentős közösségi tér. Ez a település bölcsője, később tőle keletre és északra terjeszkedett a falu, de ez a hely mindig a lakosság érdeklődésének középpontjában állt és kedvelik ma is, különösen a gyerekek és az ifjúság. Régészeti tárgyak kerültek elő a fa környékéről, alagút húzódik mellette, itt halad keresztül a Kék-túra útvonal és kellemes, izgalmas, romantikus helye a találkozásoknak, játékoknak.
Nincs olyan nap, hogy ne lenne valaki a fa körül.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
2654 Romhány, Bereczki M. út vége, Kastélyka dűlő,
Faj: 
törökmogyoró - Corylus colurna a nyírfafélék (Betulaceae) családjába, a mogyorófélék (Corylus) nemzetségébe tartozó fafaj
Kora: 
250-300
Magassága: 
20 méter
Törzskerület: 
3 méter