Ezüsthárs szőkedencsről

A fa/facsoport története

Akkor 1954-et írtunk. Hat éves voltam. Szalasztópusztán laktunk az erdészházban. Ez a nagy istállóval, hatalmas szénatároló pajtával, szép legelőerdővel, intézői- és erdészházzal ékesített major akkor a Szőcsénypusztai Erdészeti Igazgatósághoz tartozott.

Eredetileg (a hallott történetek szerint) a Véssey uradalom birtoka volt. Egy nagy vihar alkalmával az istállóból ijedtükben megszaladtak innen a gróf lovai. A fáma szerint akkor kapta a major a "Szalasztópuszta" elnevezést. Nevelőapámmal, Pati Ferenc erdésszel, aki bevezetett a természet rejtelmeibe és csodáiba, sokat jártunk a szomszéd faluba, Szőkedencsre. Az országúttól ugyan távolabb volt, de onnan is mindig megcsodáltam azt a óriási fát, ami a temetőben állt. Addig kérleltem apámat (igaz sokat nem kellett unszolni), míg el nem mentünk megnézni közelről is. A temető, ami egy kis homokdombon terült el, nem volt bekerítve. Régi sírkert lehetett, mert ahogy a szél hordta el a homokot, egyszer itt, másszor ott bukkantak elő a régi hantok alól mindenféle csontok. Még fehérre száradt koponyák is.

A fa alá érve a szám is tátva maradt. Az erdészháznál is volt egy nagy hársfa - atyám szerint kétszáz éves - de ezt meg sem közelítette. A föld fölött a hatalmas törzse három felé ágazott, hogy be lehetett állni közé.
- Ezüsthárs - mondta nevelőapám. Nevezik ezt Mázyás király fájának, de Rákóczi fájának is, mert olyan öreg, hogy az országot járva már mindegyik megpihent az árnyékában. Ahogy elnézem - pedig sok fát láttam - lehet ez hatszáz éves is. Hogy valójában mennyi, azt csak az tudja megmondani, aki keresztbe fűrészeli majd a törzsét, ha elpusztult, és megszámolja az évgyűrűit. Hát, sokáig kell számolnia, az biztos - nevette el magát, aztán folytatta a fa bemutatását.
- Itt-ott mindig letörik róla egy-egy elszáradt nagyobb ág, de növeszt helyette másikat. Állítólag egyszer a villám is belecsapott és kigyulladt, de aztán csak kihajtott megint. Én nagyon szeretem. Mondom is az embereknek, hogy vigyázzanak rá rendesen, nehogy baja essék. A sávolyi, nagymérősi teknővájó cigányok - tudod a Vendel bácsiék - ha erre járnak, mindig megsüvegelik. Köszönnek neki. Az asszonyok meg leülnek alá a purdékkal, mert állítólag jó hatással van az egészségükre. Nem tudom igaz lehet-e, de az öreg fákat az erdőben néha magam is megölelem, s utána erősebbnek érzem magam.

Ha már ott álltam, megöleltem én is az öreg hársfát. Azt nem tudom, erősebb lettem- e, de jó volt hozzásimulni.
- No, ezt ölelheted - mondta apám. Ha minden testvéreddel összefognál, pedig hatan vagytok, akkor se érnétek körbe.
Na, induljunk - simogatta meg a fejemet.
Mielőtt a temető útjáról kiértünk a hetesre, megállt és visszanézett.
- Éj sokáig öreg! - mondta, és megemelte fácán- és szajkótollas, vaddisznósörtés erdészkalapját.
Azóta több mint fél évszázad telt el. Ma már nemcsak a temetői hárs ezüst, de a hajam is. A szalasztópusztai erdészetből ma már egy tégla sincs, a szép, tölgyes legelőerdőt a tsz a hetvenes években mind kivágatta, mert kellett a pénz. Az én erdészem, aki ezt soha nem engedte volna meg, ő is rég elment, és a kéthelyi temetőben alussza örök álmát. Meséjét az öreg hársról több száz tanítványomnak adtam tovább. S ha utam arrafelé visz, mindig befordulok autómmal a szőkedencsi temetőhöz, hogy egy kicsit elidőzzek az öreg hársfa alatt, s búcsúzóul megemeljem képzeletbeli kalapom nevelőapám helyett is.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Szőkedencs (Somogy-megye) temető
Faj: 
ezüsthárs
Kora: 
700 év
Magassága: 
750 cm
Törzskerület: 
800 cm