Az Ősök Emlékfája

A fa/facsoport története

„Ősök Emlékfái”

Magyarország észak-keleti szegletében található hazánk egyik legszebb fás legelője, a Túristvándi határában elterülő Rókás. A legelő helyén egykor kiterjedt erdőség volt, melynek nyomait az évszázados kocsányos tölgyek és vadkörték jelzik. A területen legeltetett juhok és szarvasmarhák előszeretettel pihennek meg a famatuzsálemek árnyékában.
A látszólag egyenletesen eloszló fák között egy csoportosulás hívja fel magár a figyelmet. Hét fa egymáshoz közel, egy körben elültetve egy dombot zár körbe. Lombkoronájuk összeér, távolról egyetlen hatalmas élőlénynek tűnnek. Igazságosan osztoznak napfényben, termőföldben és vízben.
De mit rejtenek a sűrű ágak és hogyan kerül egy domb erre a tökéletesen sík vidékre?
A helyiek több magyarázatot is ismernek. A legtöbbjük II. Rákóczi Ferenccel hozza kapcsolatba a domb és a fák eredetét. Ez nem meglepő, hiszen Rákóczi seregével nem messze innen Tiszabecsnél kelt át a Tiszán. Az átkelés után sor került Rákóczi seregének első győztes ütközetére. A csata helyét azóta „Bajnok”-nak nevezik.
Lehetséges tehát, hogy a közeli Túristvándiból is csatlakoztak e sereghez és a hősi halált halt helyieket temették e fák árnyékába? Nem tudjuk.
Mások egészen a tatárok országdúlásáig vezetik vissza a legenda fonalát. Szerintük a domb egy akkori erdei ütközetnek az ősi halottait rejti.
És hogy mi az igazság? Talán ki lehetne még deríteni. Fel lehetne dúlni a dombot és a megtalált maradványokat, használati tárgyakat modern vizsgálatok alá vethetnénk..
De mindez megéri? Hiszen Túristvándi határában a hét kocsányos tölgy ölelésében fekvő kis domb nem csak egy konkrét eseményt szimbolizál. Ma már nem csak egy fontos eseménynek állít emléket. Ez a domb az itteni emberek tenni akarását, küzdelmét és harcát eleveníti fel a múltból. Ezt mindenki megérti, aki ellátogat az „Ősök Emlékfái”-hoz.
Sajnos egyre kevesebben teszik, még a helyiek közül is. A fák környezete egy kissé rendezetlen, néhány águk feladta a harcot egy-egy viharban. Másokat fagyöngyök kínoznak.
Az év fájává ezért a legkritikusabb állapotban lévő egyedet jelöljük.
Bízunk benne, hogy az „Ősök Fái” még sokáig emlékeztetik a helyieket és másokat is őseink értekeire és megértik mondanivalójukat. Bízunk benne, hogy nem felejtik el miért is áll hét fa egymáshoz közel egy körben elültetve egy dombon körbe..
A jelölést a Szatmár-Beregi Natúrpark életre hívója, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Természet- és Környezetvédelmi Kulturális Értékőrző Közhasznú Alapítvány nyújtja be.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Túristvándi, Rókás legelő (48°04’10.70”É; 22°40’37.07”K)
Faj: 
Kocsányos tölgy
Kora: 
100 év
Magassága: 
24 méter
Törzskerület: 
430