Minden alföldi gyerek, ha ezt a szót hallja, basafa, egy régi meseszerű történetre gondol. Büszkeségünk a Pálfáji erdő megismételhetetlen természeti öröksége, amit a Duna-Ipoly Nemzeti Park jóvoltából ápolunk. Ez az erdős puszta a látogatóknak felüdülés és a múltat megőrző meséje visszacsalogató. Itt valódi pusztai őserdőbe járunk, őshonos fák között, matuzsálem korú tölgyesekben. Tájvédelmi oltalom alatt áll ez a fa, ahol erdei iskola is működik. Nekünk három nyárban adott felüdülést, pihenést, és kirándulást. Nagy élmény volt, amit az idén is szeretnénk megismételni. Ez a mese, amit szeretnék megemlíteni megihlette tanárainkat is, mert már két felvonásos zenejáték is készült belőle. A szájhagyomány több feldolgozást adott közre. A mese a török korban játszódik, ennek van valós alapja is, mert valóban minden évben a török basa kétszáz szekér tölgyfát vitetett a Budai várba ebből az erdőből. 1653 májusában játszódhatott a történet.
Kőrösre küldte a budai basa személyes megbízottját az előző évi adó behajtására. Már hazafelé lovagolt a basa személyes megbízottja, amikor lova megbotlott, és a pesti úton maga alá temette utasát. Nagy volt a riadalom. A kíséret tagjai felsegítették, és gyorsan a közeli tanyára vitték. Itt a gazda csodaszép lánya segédkezett a gyógyításban. Juci, mert így hívták a leányt, "elsősegélyben" részesítette a szegény törököt. Ez az ügyes, és szépséges leány a basa megbízottjának nagyon megtetszett,aki eldöntötte, hogy rövidesen visszajön érte, és elviszi feleségnek. Juci ezt hallva nagyon megijedt. Azon kezdte törni a fejét, hogyan menekülhetnek meg a török háremétől. Cselhez folyamodott hát a kőrösi család. Egy év múlva Juci apja koldusnak öltözött, és kiült a szép kőrisfa alá, türelmesen várta a törököt. Amint észrevette a közelgő csapatot óriási jajveszékelésbe kezdett. Allah nevében kérte a segítséget, amit a török nem tudott megtagadni, hiszen Allah a törökök istene. Könyörgött a legénynek, másszon fel a szemben lévő tölgyfára, mert egy lator legény feldobta a mankóját, annak a fának a tetejére. A török igen megsajnálta a szegény koldust, akiben közben felismerte Juci édesapját. A török fölmászott a tölgyfa tetejére, és már visszafelé indult a mankóval, amikor váratlanul eltörött egy faág az igen testes efendi alatt. Nagyot huppant a földre, azonnal nyakát is szegte. A pórul járt lovast eltemették ennek a tölgyfának az árnyékában. Ez alatt a fa alatt nyugszik, és örök emlékül Basafa lett e tölgyfának a neve, amit öregek mesélnek az unokáknak.
Ez a mi tölgyfánk nem a legöregebb fa az országban, de gyönyörű és matuzsálem korú. Nagyon szeretjük. Mi egymás között, ha kerékpár túrára indulunk, szoktuk mondani irány a Basafa. De bármelyik látogató, ha a Pálfájába érkezik, első útja ide vezet. Csodálatos a napsugár játéka, ahogy az ágak és a levelek között áthatol. Miről mesél ez a tölgy? Ha alá fekszünk, olyan jót tudunk álmodozni. Körülöttünk csend, csak a madarak zenéje ringat bennünket. Mi tudjuk, hogy ez a fa erőt is ad nekünk. Bátrabbak is leszünk, mert eszünkbe jut, hogy nagy időket megélt ez a fa. Az a karéjos levél, ami még Mátyás király koszorújában is látható, a becsületet és az igazságot juttatja eszünkbe. Itt ennek az erdőnek, ilyen varázsa is van. Nem szabad füllenteni! A fa burka öreg és olyan ráncos, mint a sok évet megélt nagyapó bőre a mesében. Ha simogatjuk, csendben maradunk, mindenki másra gondolhat. Nekünk drága kincsünk ez az erdő, benne a pusztai tölgyesek és ez a Basafa, ami hirdeti, hogy ő e hazánban legalább 2000 éve őshonos a tájban.
