Kezdeményezésük értelmében szeretném a megadott adatok szerinti európai ciprust „év fájának”ajánlani, a következő indokaim alapján:
Amikor ez évben a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete és magánszemélyek (v. Csizmadia József) Debrecenben faültetést kezdeményezett, meglepve vettem észre, hogy az elültetett fák formája, állása nagyon ismerős számomra. Kis utánjárással jöttem rá, mi ennek az oka. A dunántúli Káloz községből származom, ahol gyerekkoromban rendszeresen láttam két meglehetősen megnőtt európai oszlopos ciprust. A Káloz-Belmajorban található angolkert dombjának tetejéről uralták a környéket. Gyermekkoromban az angolkertnek már csak a romjai voltak (és talán vannak?) meg, de a fákat kirándulás keretében is gyakran meglátogattam.
Odakerülésük pontos körülményeit nem ismerem, csak találgatni tudok. Káloz a Zichy-uradalom részeként gróf Zichy Ödön tulajdona volt. Káloz-Belmajorban is kastélya volt. Mindegyik birtokán teret adott a tájépítészetnek, kertészetnek, vagy éppen az egészen formabontó újdonságoknak, például a selyemhernyó tenyésztésnek, vagy a vele összefüggésbe hozható szederfák meghonosításának, elterjesztésének is. Nagylángi (ma Soponya) és kálozi kastélyának parkját és közvetlen környezetét a várpalotai születésű Fuchs Emil kertészre bízta. Fuchs Emil később -1844-től- József nádor alcsúti birtokán főkertészként folytatta tevékenységét. A ma is ismert és látogatott alcsúti arborétum méltán híres felügyelőjeként. Biztosan kiemelkedően dolgozott, hiszen 1865-ben már a főváros főkertészi feladatait látta el. Ott is közmegelégedésre. Keze nyoma itt-ott ma is látszik fővárosunkban.
Feltételezhető, hogy a fák még Fuchs Emil idejében kerültek Kálozra. Magas kort értek meg. Gróf Zichy Ödönt 1848-ban Görgei kivégeztette. A kastély a család tulajdonában maradt, a fák pedig túlélték a II. világháborút is. Egyikük sérülten. A településen és környékén zajló súlyos harcok idején a jól látható fákat a harcoló felek mindegyike előszeretettel használta ágyúk un. belövése során. Legalábbis a helyi szájhagyomány szerint. Tény, hogy a II. világháború az egyik ciprust csúnyán megcsonkította, mintha a háború szenvedéseiben maga is osztozni kívánt volna a helyi lakosok sorsában… A múlt század hetvenes éveiben még mindkét fa megvolt.
Gyerekkorom ciprusai már nem lelhetők fel a kálozi egykori kastélyparkban. A kastély is lassan az enyészeté lesz. Szeretném, hogy ez a Debrecenben elültetett európai ciprus lehetőleg minél magasabb kort megérve emlékeztessen mindazokra, akik a magyar történelem során bármikor és bárhol szenvedtek és elvesztek háborúk poklában, vagy „csak egyszerűen” bármi okból bárhol üldöztetést szenvedtek!
