A tápiószelei vérbükk

A fa/facsoport története

A tápiószelei vérbükk
Él egy furcsa tévhit az emberekben, ami szinte már babonának is mondható. Úgy tartják, hogy a bükkfa hegyvidéki növény, máshová nem nagyon való. A Mátrában a lucfenyők öve
alatt, 700 m körüli magasságban van a helye, ahol sok esőt kap, és a Bükk hegységben is, ami róla kapta a nevét, a felsőbb régiókban láthatjuk hatalmas kiterjedésű erdőségeit. Tartják is magukat ehhez az emberek, és az Alfödön temérdek hársat, kőrist és mást ültetnek az utcákra, de a nálunk őshonos fafajok legszebbikét, a bükköt szinte sehol nem lehet látni. Tőlünk nyugatabbra azért előfordul, a városok nagyobb terein, kastélyparkokban nem ritkán központi szerepet tölt be. Nem árt tudni, hogy akár 350 éves kort is megérhet, és egy ilyen matuzsálemi példány bizony hasonlóan fennséges látvány tud lenni, mint egy cédrus Angliában. Októberben, mikor a délutáni napfény rásüt sárguló leveleire, különleges hangulatot áraszt.
Szerencsére mindig voltak olyan emberek, akik a megszokottól eltérő, újszerű dolgokon törték a fejüket, és bátran mertek kísérletezni, még ha a többiek néha meg is botránkoztak rajtuk. Ilyen eset történhetett valamikor Tápiószelén is, Pest megye délkeleti részén. Nem túl nagy település, de láthatunk itt Makovecz Imre tervezte iskolát és kultúrházat, és az igen érdekes Blaskovics Múzeumot, benne sok vadászati és más kuriózummal. A község déli részén, a főút mellett van a Népkert, ahová a mi utunk vezet. A kapun belépve jó 200 éves korú tölgyek mellett haladunk. Már ez is szép erdmény, mert errefelé sovány, homokos talajjal küszködnek az emberek, és a csapadék is elég kevés. Ilyen helyre a legtöbben akácot ültetnének. Balra egy lejtős részhez érünk, és alig akarunk hinni a szemünknek. Egy óriási bükkfa hatalmas, szétterülő gyökerei látszanak ki a talajból. Némelyik olyan, mintha egy kisebbfajta ágy feküdne ott. A törzse még a tölgyekén is túltesz, kerülete majdnem 5 méteres. Ebből nőtt ki a négy főága, amelyek egyenként is olyan vastagok, hogy sok más fa megirigyelhetné. A lombja kihajtás után több hónapig szép pirosasbordó, erről kapta a vérbükk nevet.
Bizony, az Alföldön nem láttam még talán fele ilyen vastag törzsű bükköt sem, főleg ilyen gyenge és száraz talajon. Úgy látszik, annak idején volt egy ember, aki tudta, hogy a fák néha meglepő módon képesek alkalmazkodni nehéznek tűnő körülményekhez is, és megtette az első lépést egy olyan fa ültetésével, amit oda talán ezer emberből csak egy helyeselt volna. Bebizonyította hát, hogy a régóta berögződött tanítás néha téves is lehet, és bátran próbálkozhatunk máshol is új fafajok telepítésével. Vegyünk példát róla, és tegyük mi is sokszínűbbé környezetünket új és érdekes növényekkel, akár bükkfa ültetésével is, amelynek ma már nemcsak bordó, hanem sárgás levélszínű, és oszlopos alakú, vagy csüngő ágú változatát is be lehet szerezni. Most rajtunk a sor, hogy hosszú életű, változatos fákból szép parkokat létesítsünk magunknak és utódainknak, hiszen a tápiószelei vérbükk matuzsálem is főleg nekünk, az utókornak bontakoztatta ki igazán festői szépségét.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Tápiószele, Népkert
Faj: 
Vérbükk
Kora: 
200 év
Magassága: 
20 m
Törzskerület: 
480 cm
Jelölő és támogatók adatai
Jelölő neve: 
Mizsei Tibor