Ezüst hárs, Békás

A fa/facsoport története

2014. március 15-én Békás község polgármestere koszorúzási ünnepen fogadta Áder János Köztársasági Elnök urat, az 1848-as Szabadságharc megemlékezésével kapcsolatban, és ünnepélyes keretek közt a békási Hollán-Békássy kriptakápolnában 1900. május 29-én eltemetett Hollán Ernő 1848-as Szabadságharcos, Altábonagy MTA tagja tisztelerére , ünnepséget tartottunk és ennek részeként a 4. éve hagyományként, fát ültettünk közösen Áder János Köztársasági elnök úrral.
Az ünnepségen résztvettek Hollán Ernő Párizsból, Londonból és Mexico Cityból erre az alkalomra érkezett leszármazottai.
Az ültetett fa olyan eddig méltatlanul elfelejtett ember tiszteletére ültettetett akire a jövő nemzedék felnézhet, példának maga elé állíthat. Jelentősége még azért is fontos, mert a legnagyobb államfő is részt vett a faültetésben és szeretnénk, ha ez a fa örök tanu maradhatna a jövő nemzedékének.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Békás község, Nemzeti Sírkert, Hollán-Békássy kápolna, hrsz.: 100
Faj: 
Tilia Tomentosa
Kora: 
2 év
Magassága: 
2.20 m
Törzskerület: 
10