Zirci kocsányos tölgy

A fa/facsoport története

Összeköti múltunkat a jelennel

Zircen, a Bakony fővárosában van egy fa, amely méltán számíthat az „Év Fája” elismerésre: az öreg kocsányos tölgy.
Magyarország legmagasabban fekvő fáskert-gyűjteményében, a zirci arborétumban található. Magasan a legmagasabb az életkora az angolkert fái között, több mint négyszáz évesre becsülik.
Az egykori bakonyi „rengeteg” ma is élő tanúja, köréje épült a ciszterciek által telepített, Zirc egyik legfőbb nevezetességének, látványosságának számító Arborétum.
Szívesen átölelnénk, de nem lehet, mert 4 és fél méter a kerülete. Ha fotót akarunk készíteni róla, jól el kell távolodnunk tőle, mert 24 méter magas.
„Több, mint 400 éves”: érdekesség, hogy évtizedekkel ezelőtt is ezt mondták róla. Mintha megállt volna az idő körülötte… Pedig a szakértők szerint már inkább a 450. életévéhez közelít. Zirc idén ünnepli várossá nyilvánításának harmincéves évfordulóját. A jubileumi ünnepség során visszaemlékeztünk az elmúlt három évtizedre, és ekkor rádöbbentünk rá, hogy mennyi minden történt. Pedig milyen kis idő a VÁROS ZIRC a tölgy életében… 400 évnek csak egy kicsike töredéke, néhány múló pillanat. Zirc története 1182-ig nyúlik vissza, ekkor alapított monostort III. Béla király a Franciaországból érkező ciszterci szerzeteseknek. A török hódítás következtében, a 16. század közepén az apátság és a falu teljesen elnéptelenedett. Valamikor ekkor hajthatott ki egy mag a földből a Cuha-patak közelében… A település új életére azonban mintegy 150 évet kellett várni: 1715 és 1725 között német telepesek érkezésével alakult újjá Zirc.
A fa közben nőtt-növekedett, nyomon követhette a Ciszterci Apátság monostorépítésének kétszáz éves történetét, hogy aztán tanúja legyen az apátsági épületegyüttes napjainkban történő teljes megújulásának. Ahogy a tölgy újabb és újabb ágakat hajtott, a falu is terebélyesedett. Házak, utcák épültek, a faluból idővel község, a községből nagyközség, a nagyközségből város, a városból harmincéves város lett.
Kezelői nagy figyelmet fordítanak az Arborétum legidősebb fájára. Védik, ápolják, vigyáznak rá. A közelmúltban lezajlott vizsgálatok „krónikus” betegséget nem állapítottak meg nála, csak néhány sebét kellett begyógyítani. Hogy mi lehet a hosszú élet titka? Ezt talán csak Ő tudja…
Fontos a fa a helyi társadalom és a turisták számára is. A kiránduló gyerekek élő láncot alkotnak körülötte, nemrégiben pedig a helyszínen festette meg egy zirci alkotó, miközben unokái az angolkertben játszottak…
És fontos a fa a város számára is, ez köti ugyanis össze a régi Zircet a mai Zirccel, s bízunk benne, hogy ha az öreg kocsányos tölgy gyökereiben megkapaszkodunk, városunknak szép, hosszú, gyümölcsöző jövője lesz!

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
ZIRC, ARBORÉTUM, DAMJANICH UTCA 19.
Faj: 
KOCSÁNYOS TÖLGY
Kora: 
450 ÉV
Magassága: 
24 MÉTER
Törzskerület: 
4,5 MÉTER