Dombárd tölgye

A fa/facsoport története

Dombrád központjában eredetileg 5 tölgyfa állt. Egy-egy a sétakert négy sarkán és egy pedig a közepén, melyeket a honfoglalás jubileuma tiszteletére ültettek 1896-ban. Borsai Béláné édesapja az akkori főbíró kezdeményezte az ültetést. Tehát a fák a Honfoglalás „emlékművei” lettek. Később a múlt században a párt kereső ifjak kedvelt helyévé vált a sétakert, a hatalmas tölgyfák környéke. A park sarkánál, az egyik fa alatt volt egy lóca. Mindenki ott sétált, ott választottak párt.
Nagy László tanácselnök idején kivágtak két fát, helyettük új fákat, fenyőket ültettek. A többi fa sorsa sajnos ismeretlen. A fák méretét, életképességét mutatja, hogy az ötből megmaradt egy tölgyfa két másik fával alkotott tájékozódási pontot a világháborúban így a hadi térképekre is felkerültek.
Szeretett tölgyfánk szerencsésen átvészelte a világháború viszontagságait. Szemmel láthatóan ma is egészséges. Településünk idősei számára visszaidézi fiatal napjaikat, hiszen többen találták meg életük párját a fák lombjai alatt. A természetvédelem előtérbe kerülésének köszönhetően reméljük még hosszú ideig megőrizzük a település központjában található ékességet. Erre meg is van az esély, hiszen a város legkisebbjeit is a természet szeretetére nevelik. Ennek jegyében minden évben felkeresik az óvodások az óriás tölgyet, hogy egymás kezét fogva, védelmező láncként tudják körbeölelni azt.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
É48.22599° K21.92433°
Faj: 
Kocsányos tölgy
Kora: 
125
Magassága: 
30
Törzskerület: 
5