A kápolnai három hársak

A fa/facsoport története

A templom felszentelésének tiszteletére, –- feltételezhetően 1785-ben –- a plébánia kertjében három hársfát ültettek. Az ezekhez fűződő legenda elválaszthatatlanul hozzátartozik a község múltjához. Kápolna belterületén, a 3. sz. főút és a Rákóczi utca kereszteződésénél, a Tarna-pataktól néhány méterre találhatóak a védett fák, a Millenniumi Emlékparkban. A közel 230 éves fákhoz számos szájhagyomány és legenda fűződik.

Egyesek úgy tartják, hogy 1849. február 26-27-én, a „dicsőséges tavaszi hadjárat” nyitányaként is ismert kápolnai ütközetben, ezen fák árnyékából irányította a Gyöngyös felől támadó Windisch - Grätz tábornok császári seregeivel szemben folytatott csatát a lengyel származású magyar fővezér, Dembinszky Henrik altábornagy, a stratégiailag kiemelkedően fontos, közeli Tarna-híd birtoklásáért. Egy másik legenda szerint eme ütközet során törte derékba a legnagyobb hársat egy ágyúgolyó. Mások úgy tartják, hogy e fák alatt imádkozott a vereséggel zárult csatában elesett ötszáz honvédért Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke. E legendáról az 1896-ban kiadott „Kossuth Lajos imája a kápolnai csata után” című színes olajnyomat tanúskodik, amelynek hátterében jól láthatók a hársfák.

A mintegy 200, 250 és 354 cm törzskerületű, 25 méter magas hársak védetté nyilvánítását a lakosság kezdeményezte, az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei iránt érzett tiszteletét kifejezve. Magyar Margitnak – Kápolna egykori lakosának – köszönhetjük, hogy a fák megmenekültek a kivágástól. Több országos fórumon eljárt megóvásuk érdekében.
A „Három hárs” 1978 óta védett.
A kápolnai csata 150. évfordulóján, 1999. február 27-én, a fák szomszédságában a Kápolna Községért Közalapítvány szoborkompozíciót állíttatott. Az egykori hidat és a csatát ábrázoló emlékmű Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotása. A szoborkompozíció és a „Három hárs” körül 2000. augusztus 20-án avatták a Millenniumi Emlékparkot. 2001-ben a Kápolna Községért Közalapítvány – pályázati pénzből – a Bükki Nemzeti Park szakemberei segítségével elvégeztette a hársak állagmegóvását. A 2011-ben átadott Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér is a Három Hárs Művelődési Ház nevet kapta.
Az idők során a hársak a település egyik szimbólumává váltak.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
3355 Kápolna, Kossuth tér 5. 467/7. hrsz.
Faj: 
hárs
Kora: 
230
Magassága: 
25 m
Törzskerület: 
200 cm, 250 cm, 354 cm