Kunbaracsi tölgy

A fa/facsoport története

A tölgyfa történetét így mesélték a régi baracspusztai református hívek:

A mai Kunbaracs határában, ahol a kurtafarkú vaddisznó túr, áll egy kb. 22o éves fa matuzsálem. Azt mesélik róla, hogy csemete korában nagy megtiszteltetés érte:
A XVIII. század második felében Mária Terézia engedélyezte Kecskemét városának, hogy heti vásárokat rendezzenek.
A környező pusztákon, amint a mai Kunbaracs helyén is, nagy állattartás folyt, ezeken a tájakon pásztorok, gulyások éltek. A pásztorok többnyire kevéssel is beérték, maguk faragták edényeiket, bográcsban főzték ételeiket, mégis, időről –időre beküldtek valakit a vásárba, vagy eladni, vagy venni valamit.
Egy ilyen vásári nap után a fiatal pásztorlegény, Marci, visszafelé tartott a gulyához, és összetalálkozott egy fáradt vándorral. A vándor saját elmondása szerint Debrecenből indult, azóta megjárta Kiskunhalast, és most éppen a kecskeméti református hívekhez igyekszik legációra. Hosszú és fáradtságos út mögötte, futóhomok pusztákon át, néhol mocsarak mentén. Imitt-amott ha egy szekér fölvette, de volt hogy alig jutott közelebb a célhoz, mert a szekeres csak éppen-hogy a kÍvánt irányba tartott. Most is, településnek se hÍre, se hamva, pedig igencsak fáradt, éhes és szomjas. A pásztor jól ismerte a vidéket, segÍteni akart a vándornak, ezért egy ifju kocsányos tölgyhöz vezette utitársát. Ott a tarisznyából jól megvendégelte, elmagyarázta, hogy a pihenő után merre vegye az irányt, és elbúcsúztak. A tölgy a vándor fölé terjesztette ágait, aki a jó vacsora után elaludt. Másnap reggel felébredt, szokása szerint imádkozott, Isten áldását kérte az elkövetkező nap munkájára, és kezét áldásra emelve megköszönte az éjjeli nyugalmat a fának. A vándor Csokonai Vitéz Mihály volt.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
A faóriás a Natura 2000 hálózat részét képező Gyertyános Tölgyesben található. Koordináták: 46.980067,19.362657
Faj: 
kocsányos tölgy (Quercus robur)
Kora: 
220
Magassága: 
20 méter
Törzskerület: 
467