4524 Ajak, Kossuth út 22.

A fa/facsoport története

A fa őshonos szürkenyár. 1993-óta van a tulajdonomban. 1935-ben ültette egy Fillender nevű zsidó ember. Ez a terület mocsaras, belvizes volt akkor, amit árkon keresztül lecsapoltatott a csigás csatornába. Az árok partra egy sor szürkenyárfát ültetett. Már csak ez az egy él belőle. A fa egy törzsből indulva négy törzzsé oszlik. Kerülete 1,3 m magasan 670 cm, magassága kb. 18 m. A fát Ajak város szinte minden lakosa ismeri. A Tamási Áron Katolikus Iskola rendszeresen szervez kirándulást, számháborút, főzést a szomszédos Fenyves nevű erdőbe. Ezen alkalmakkor sokan megnézték, megcsodálták. Valamint a szomszédos Anarcs településről kisebb csoportokban a gyerekek felkeresték. Ezek még önmagukban nem tették híressé. Híressége abban rejlik, hogy fa ép egészséges, élni akar, amit egyértelműen jelzett. Háromszor kértem és kaptam engedélyt az Erdészeti Hatóságtól a kivágásra. Kétszer saját magam akartam kitermelni. Hosszas mérlegelés után arra a megállapításra jutottam, hogy lehetetlen kivágni, mert a fa megöl, rám dől, agyonüt, ha megpróbálom kivágni. 2015-ben a megye leghíresebb fakitermelő brigádjára, Hajdukra bíztam a kitermeltetést. felvonultak egy önrakodós pótkocsis kamionnal, egy LKT és egy rönkfogós MTZ traktorral, 10 fős brigáddal. Szintén alapos tervezés, mérlegelés után arra a megállapításra jutottak, hogy mégsem vállalják a kitermelést, mert nem szeretnének ember életet veszíteni! Nekik is egyértelműen jelzett a fa, hogy élni akar! Ha megpróbálják kivágni, akkor megöli őket. Azért tudja megtenni mert a négy törzse ágai feljebb egymásba vannak nőve. Ezért teljesen kiszámíthatatlan a dőlése. Én azt gondolom ha egy állat, főleg vadállat tud jelezni, hogy ember ne érjen hozzá, mert az az életébe fog kerülni! Miért ne tudná ezt egy növény is nevezetesen ez a fa is megtenni? Szeretném ha valaki, akinek ez a szakterülete, megkutatná estleg felfedezné, bebizonyítaná hogy igen egy fa is tud jelezni, hogy élni akar! Akkor igen híressé válna a fa és kutatója is!

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
4524 Ajak,095/16 2,4 Ak. tul. rész.
Faj: 
szürkenyár
Kora: 
83 év
Magassága: 
18 m.
Törzskerület: 
670 cm.