Balatonföldvár kikötőjének őrei

A fa/facsoport története

„Sokat adott itt a természet is, de az embernek sem lehet elmaradnia” (Gróf Széchényi Imre )
Balatonföldvár kikötőjét 1905 őszén adták át. Valószínűleg ebben az időpontban ültethette a négy darab ezüstfenyőt a védett, 1200 méter hosszú Kvassay sétány csodálatos kettős platánfa sorának lezárásaként a kikötő bejáratánál kialakított parkba Balatonföldvár alapítójának, gróf Széchényi Imrének uradalmi főkertésze Schilhán József, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az akkori üdülőtelep fásításában, hiszen 20 holdas terület fásítását végezte el. Schilhán József magyarországi élete során négy dunántúli megyében 51 park és kastélykert kialakítását végezte, több fenyőfajt honosított meg hazánkban és sokat telepített Balatonföldváron. Első csatolt képünk 1910-ben készült amelyen már láthatók a csemeték. Az I. világháború után, a 20-as években készülhetett a 2. és 3. csatolt kép, amelyen már szépen látható a fák harmonikus beilleszkedése a kikötő előtt kialakított esztétikus parkba. Valóságos csoda, hogy ennek a kalandos országnak, minden vérzivatarát és fordulatát túlélték. Annyira hozzátartoznak Balatonföldvár képéhez, hangulatához, hogy ott minden idelátogató vendég készít egy fotót, háttérben a kikötő épületével, melynek átjáróján kilátni a mólóra. A 3.és 4.képeink a fák állapotát mutatják az utóbbi években. Ezt a négy fenyőfát jelöljük az Év fájának.
Városunk önkormányzatának 2017 óta az az elképzelése, hogy „ Balatonföldvár legfrekventáltabb részének fejlesztésére, a közösségi érdekek érvényre juttatására…” hivatkozva az eddigi zöldterületek egy részét közlekedési célra , parkoló kialakítására jelöli ki, csökkentve ezáltal a település így is alaposan fogyóban levő zöldterületeit. Továbbá a történelmi múltú Kvassay sétány egy részén szintén közlekedési területet jelölne ki. Az elképzelés megvalósításához szándékában áll „a területen lévő faállomány egy részét érintő veszélyhelyzet megszüntetése és azzal együtt a terület rendezése ….” A város polgármestere kihasználva a koronavírus járvány kapcsán kapott rendkívüli felhatalmazás lehetőségét első intézkedéseinek egyikeként egy március 14-én elvégzett felmérés után adott vitatható szakvélemény alapján a négy fenyőfa kivágására hozott határozatot március 18.-án. Megmentésükre lakossági összefogást kezdeményeztünk annak érdekében, hogy tovább őrizzék Földvár régi hangulatát. A Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület szakértőt kér fel, aki felméri a fák állapotát és tanácsot ad ápolásukra, gondozásukra. Ha a település szépségéért aggódó polgárok fáradozása sikerrel jár és a fákat megmenti, a kedvelt fenyőfák kiérdemlik a Hős fa címet.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Balatonföldvár Kvassay sétány (GPS koordináták:46,854810 É 17,881390 K)
Faj: 
Ezüstfenyő fa (Picea pungens,Glauca)
Kora: 
115 év
Magassága: 
23-24 méter
Törzskerület: 
151-169 cm