A vadkörtefa (Pyrus pyraster) különlegességét csavarodott törzse, torz koronaformája mellett tájképi szerepe, illetve a fa helyzete adja, mivel egy, az Ér partján emelt egykori földvár maradványain nőtt: az egykori Diósi-földváron (más források szerint Hosszúzugi vagy Tövisesi-földvár), egy közel szabályos négyzet alaprajzú árokkal körülvett földhalmon. A várat egyes szakirodalmak a motte-típusú várak közé sorolják. Az ilyen típusú földhalomvárak a 12-14. század között voltak használatban Magyarországon. Érdekes párhuzam Borsodból, hogy ott is, ahogyan Pocsajon is két ilyen földvár, egymáshoz közel, de két különböző birtokon, és település határán áll. A Hosszúzugi az Apáti pusztán, míg a Cseteházi földvhalomvár Kasza puszta területén található. Feltehetően egykor két különböző birtokos kezén. Az említett időszakban a területet két család ,az Ákos-nemből származó Álmosdi és Pocsaji családok bírták, a másik család a Gutkeled nemzetség volt. Emiatt lehetséges, hogy birtokkonfliktusok elkerülése végett épültek. Az Árpád-kori földhalomvárak tipizálása mai napig nehézségekbe ütközik, ez függ attól, hogy mely szakirodalomra támaszkodunk. Más feltevés szerint török kori elővárnak, őrtoronynak készült, és így a török erődök közzé tipizálható.
A fa magassága mintegy 10 méter, mellmagassági átmérője 150 cm. A fa pontos korára vonatkozóan nincsenek adatok, de mérete, törzsátmérője alapján feltehetően 150-180 év körül van, amely az alföldi, túlnyomóan mezőgazdasági környezetben ritkának számít, és a faj életkorának felső határát közelíti. Gömbölyded, szabálytalan koronája korábbi csúcsszáradások nyomait viseli. Törzse különlegesen csavarodott, cserepesen repedezett. Amellett, hogy a fa értékes tájképi elem, őshonos fafajról lévén szó, értékes madár- és rovarélőhely. A földvár sáncain, lejtőin értékes löszgyep (Salvio-Festucetum rupicolae) található, árvalányhaj és csenkesz fajokkal, amelyet invázív fajok betelepedése, illetve cserjésedés, bozótosodás veszélyeztet.
A fa jelölésének célja, hogy a különleges történeti-természeti kultúrtáji környezetben fennmaradt fa jelentőségére felhívja a figyelmet. A fa a Bihari-sík Tájvédelmi Körzet határaihoz közel, de azon kívül áll. A Diósi-földvár szerepel az ’ex lege’ védett földvárak jegyzékében és országos adatbázisában. A rajta álló körtefa és természeti, történeti, táji környezete véleményünk szerint szintén figyelemre méltó.
Források:
Féld István 1987. Megjegyzések az Árpád-kori ún. kisvárak kérdéséhez. Műemlékvédelem I. 1-8.
Féld István 1989. A 13. századi várak az eddigi kutatásokban. In. Várak a 13. században. Castrum Bene, 8-19.
Györffy György 1963. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Bp.
Sándorfi György 1980. Motte-típusú várak a történeti Borsod vármegyében. Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. 9-39.
Sándorfi György 1986. Három korai magyar motte. Műemlékvédelem 1986.1. 1-7.
Sándorfi György 1987. Hozzászólás az Árpád-kori „kisvárak" problémájához. Műemlékvédelem I. 16-20.
http://web.okir.hu/sse/?group=TIR
