Indul a szavazás az Év Fája versenyben!

Indul a szavazás az Év Fája versenyben!

Budapest, 2018. július 9. - 35 jelölés érkezett az Év Fája versenybe idén, melyek közül tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A közönség ezek közül választhatja ki 2018 Év Fáját online szavazással az evfaja.okotars.hu oldalon október 8-ig. Az idén kilencedik alkalommal szervezett vetélkedő a fák és a közösségek közötti kapcsolat tovább erősítését tűzte ki célul.

Március 21., a tavaszi napforduló és május 10., a Madarak és Fák Napja közötti nevezési időszakban egy történet és képek beküldésével bármely közösség nevezhetett a versenybe egy olyan egyedi fát vagy facsoportot, amely valamiért fontos szerepet tölt be a körülötte élők életében. A vetélkedőben nem számított a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

Az Ökotárs Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a fák, a természet és a közösségek fontos kapcsolatára, illetve erősítse azt. Azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a “Hős Fa” címet. Ezzel a díjjal szeretnék a verseny szervezői elismerni a fák megmentése érdekében folytatott küzdelmeket és az elvégzett önkéntes munkát.

Az Év Fáját most a közönség választhatja meg online szavazás révén az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon. A szavazás a korábbi évektől eltérően már nyáron, július 9-én indul, és október 8-án éjfélkor zárul. A Hős Fát a zsűri választja ki a döntősök közül, és mint minden évben, most is különdíjat kap az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt november elején teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

  • A falu fája Ceglédbercelen (Pest megye)
  • Fák a Rómain (Budapest, III. kerület)
  • A kimlei hárs (Győr-Moson-Sopron megye)
  • A Mária utcai mesefa (Budapest, XVI. kerület)
  • Mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben (Baranya megye)
  • A Nagykovácsi templomkert odvas hársfája (Pest megye)
  • A pécsi havi-hegyi mandulafa (Baranya megye)
  • A szebényi Nagy Fa (Baranya megye)
  • A tudás fája Kamuton (Békés megye)
  • A zalai dombokat vigyázó pacsai Öreg Hárs (Zala megye)
  • A zuglói "mezős" fák (Budapest, XIV. kerület)
  • Az égigérő gerlai vackor Békéscsabán (Békés megye)

A 2018-as magyarországi Év Fája a 2019 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között.

Az Ökotárs Alapítvány

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.

Kampány a fák védelmében

A fák védelmének érdekében az Ökotárs Alapítvány 2017-ben csatlakozott a Greenpeace Magyarország kiáltványához, amelyben szakmai és civil szervezetekkel, szakértőkkel és közszereplőkkel közösen fordult a hazai döntéshozókhoz, hogy tegyenek törvényi lépéseket a zöldterületek megóvása és gyarapítása érdekében.

Zöldövezet program

Az Év Fája verseny mellett az Ökotárs Alapítvány a Zöldövezet programmal is igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy településeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak. A 2006-ban a MOL Magyarországgal együttműködésben indult pályázati program a környezet megóvása mellett a közösségek összefogását, és a környezettudatosság erősítését is célul tűzte ki. A támogatott civil szervezetek zöldfelületeket újíthatnak meg, vagy alakíthatnak ki, de 2012-től budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak, 2014-től pedig közösségi kertek fejlesztését is támogatja a program.

Tudta-e?

Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. Az év fafajáról bővebb információt a www.azevfaja.hu honlapon olvashatnak. Az Év Fája verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület 2012-ben csatlakozott.

Az Év Fája vetélkedő célja

Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A verseny magyarországi támogatója a MagNet Bank, partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház, az Ecolounge és a Civil Rádió.