Október 15-ig lehet szavazni az Év Fájára!

Október 15-ig lehet szavazni az Év Fájára!

Budapest, 2017. szeptember 4. - Idén 48 jelölés érkezett az Év Fája versenybe a júniusi határidőig, amelyek közül tizenhármat juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. Az idén nyolcadik alkalommal szervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében.

Egy történet és képek elküldése révén bárki nevezhetett a versenybe egyedi fát vagy akár facsoportot is. A vetélkedőben nem számít a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára.

Az alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. Ezért azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a “Hős Fa” címet. Ezzel a díjjal szeretnének a verseny szervezői hozzájárulni a fák életéért vívott küzdelemhez, illetve elismerni a megmentésük érdekében végzett munkát.

Az Év Fáját a közönség választja meg online szavazás révén, amely idén szeptember 4-én indul és október 15-én éjfélkor zárul. A “Hős Fa” címet a zsűri osztja ki, és különdíjat kap minden évben az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon található, és itt van lehetőség a szavazatok leadására is. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt november első felében teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

A 2017-es magyarországi Év Fája a 2018 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa - legutóbb 2016 tavaszán a bátaszéki molyhos tölgy.

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

  • A délegyházi vadkörtefa
  • A gyulaji odvas hársfa
  • A nyírbátori tölgyfa
  • A szentkirályi hazaváró nyár
  • Családi almafa
  • Fonyódi fehér nyárfák
  • Hevesy György ciprusfája
  • Horvátnádaljai platánfák
  • Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus
  • Imrehegyi terebélyes eper
  • Ősi gubacsi testvérfák
  • Vörösvári vén eperfa
  • Zengővárkony hős szelídgesztenyéje

Az Ökotárs Alapítvány

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.

Kampány a fák védelmében

A fák védelmének érdekében az Ökotárs Alapítvány csatlakozott a Greenpeace Magyarország kiáltványához, amelyben szakmai és civil szervezetekkel, szakértőkkel és közszereplőkkel közösen fordult a hazai döntéshozókhoz, hogy tegyenek törvényi lépéseket a zöldterületek megóvása és gyarapítása érdekében.

Zöldövezet program

Az Év Fája verseny mellett az Ökotárs Alapítvány a Zöldövezet programmal is igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy településeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak. A 2006-ban a MOL Magyarországgal együttműködésben indult pályázati program a környezet megóvása mellett a közösségek összefogását, és a környezettudatosság erősítését is célul tűzte ki. A támogatott civil szervezetek zöldfelületeket újíthatnak meg, vagy alakíthatnak ki, de 2012-től budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak, 2014-től pedig közösségi kertek fejlesztését is támogatja a program. A kétfordulós pályázatot idei felhívás már megjelent!

Tudta-e?

Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 2016-ban az év fafaja a mezei szil, melyről bővebb információt a www.azevfaja.hu honlapon olvashatnak. Az Év Fája verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület 2012-ben csatlakozott.

Az Év Fája vetélkedő célja

Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A verseny magyarországi partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház, az Ecolounge és a Civil Rádió.