Dobronhegy Üdülőfaluért Faluszépítő és Polgárőr Egyesület

A fa/facsoport története

A jelölt fa Teskánd és Dobronhegy községek közigazgatási határán lévő Szt.Ilona kápolna területén áll. A kápolna románkori épület, Dobronhegy történelméhez évszázadokra visszanyúlóan kapcsolódik. Országos műemlékként van nyilvántartva, egyházi tulajdonban. Mivel a kápolna és környezete rendezetlen, az egyesületünk felkarolta a terület gondozását és örökségünk méltó módon való megőrzését, bemutatását és ismertté tételét. Tavaly óta folyamatos társadalmi munkát végzünk a területen, amely végeztével minden alkalommal csoportképet készítünk a "Nagy hársfa" tövében. Számunkra a fa ott jelent élő kapcsolódási pontot, hogy többünk üknagyszülei e fa árnyékában kaptak végső nyughelyet és e fa még mindig vigyázza a helyet, amely évszázadokat ível át, dacolva az időjárással, a történelem viharaival, az emberi elhanyagolással. A terület másik sarkában szintén van egy hárs, amelyet a közelben lakott néhai Karácsony Gyula bácsi ültetett annak emlékére, hogy a II. világháború utáni hadifogságból épségben hazatérhetett, az kb. 65 éves fa most. A két fa nagysága, élő szépsége szimbolikus jelentőséggel bír számunkra, emberközelivé hozza a távoli múltat, tiszteletet ad a jelennek és rendíthetetlenségével a jövőt is előrevetíti. A fa példája az elhatározást megszilárdítja bennünk a környezetünk szépségének megóvása, megvédése tekintetében.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
NYD-i régió, Teskánd és Dobronhegy községek köigazgatási határán, Teskánd, Alsómező út
Faj: 
hárs
Kora: 
kb.150 évtől felfelé
Magassága: 
kb.15-20m
Törzskerület: 
436cm