A fa a néhai földbirtokos, gróf Wenckheim Károly / elhunyt 1926- ban / egykori kastélya / lerombolták / volt parkjának / felszámolták / utolsó megmaradt része / egész!e /.
Ha "kívülről" nézzük őt / Fotó! Lásd! /, "fotótávolból", akkor ezt a pusztulásban-pusztítottságban megmaradni képes magányosságot látjuk. S ha "belülről" figyeljük, ha beléphetünk a fa koronája, kupolája alá, mit látunk akkor? / Lásd a helyszínen! /
... Azt, hogy ami "kívül" a "túl-élők" magára maradottságának látszik, az ott "belül", a növényi építkezés tökéletes koordináta-rendszerére felrajzolt különös harmónia: "fel-építmény", "újjá-születés", "fá-vá-lás", "vadgesztenyesülés"... föl, föl, föl... az "égig-érésig" egészen, talán / ami persze nem látható, csak a "föl" /...
... Aminek a "tövében" az ember csak áll, és arra gondol, hogy de jó lenne, s hogy fel kellene..., de ...
A fa ma védett helyi érték / bár abba " más is belehalt már", sajnos itt is volt rá példa /, de meggyőződésem, hogy nem ez az elsődleges oka annak, hogy még él. Egy történet, az ő története az, amely folytatódik. Még mindig. Hiszem, hogy az ember képes és lehet aprócska, jelentéktelen része egy ilyen történetnek. / Bár a nagy és jelentős "homo-favágó" hogyan is érhetné azt fel..., föl, föl... ésszel?/
