Diószegi Sámuel Emlékfa
A Dél-Kínában, Koreában őshonos japán gyöngyakácot, vagy másnéven pagodafát (Sophora japonica L.) a XVI. század közepétől ültetik Európában, így Magyarországon is, utak melletti fasorok telepítéséhez, szárazságtűrése miatt. Budapesten a Mária Terézia téren (ma a VIII. kerületi Horváth Mihály tér), mikor még a mai tér helyén tó volt, megépítették a Watzula-féle vendéglőt, mely előtt egy japán gyöngyakácfa állott. Ez a vendéglő a pesti polgárság rendezvényeinek egyik helyszíne volt, például itt került sor 1907-ben a Cházár András Siketnéma Otthon országos szervezetének megalakulására. A vendéglő állapota viszont egyre kevésbé volt elfogadható a rohamosan kiépülő Baross utca elegáns házaihoz viszonyítva. Ebben, a kiegyezés utáni időszakban robbanásszerű fejlődés indult meg az országban. Bárczy István kezdeményezésére iskolaépítési akció indult, melynek során három év alatt harminchat teljesen új, európai színvonalú iskolát építettek. Az egyik új, modern iskola színhelyéül pedig éppen a Mária Terézia teret választották, ahol a Watzula-vendéglő állt. A hagyomány szerint a vendéglő tulajdonosa azt kérte az épület tervezőjétől, Balogh Lóránd építésztől, hogy az afféle családi ereklyének számító japán gyöngyakác épségben maradjon. Ekkor már több mint száz éves volt a fa. Az építész teljesítette a kérést, és az iskolát a fa köré tervezte. A fa túlélte az 1909-től 1911-ig tartó építkezést, az 1945-től 1948 nyaráig eltakarításra nem kerülő, a lombkoronáját elérő II. világháborús törmelékhegyet is. Mára pedig hatalmas példánnyá növekedett, az iskolát is túlnőtte. Ma tehát a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium udvarán egy több mint kétszáz éves fa áll.
Mindennap látva ezt az óriási fát, elhatároztam, hogy méréseket végzek a fáról, melynek során megvizsgáltam a fa morfológiai jellemzőit és megmértem a fa magasságát, törzskerületét, lombkoronájának néhány jellemző értékét.
A magasságát a háromszögek hasonlósága alapján, egy pálca alkalmazásával mértem, mely olyan hosszú volt, mint a szemem és a kezem közötti táv. A pálcát kitartottam magam elé, majd addig távolodtam a fától, míg a szememben a pálca teteje és az alja nem esett egybe a fával. Ezután a köztem és a fa között levő távolságot kellett lemérni. Így ez az érték adta meg a fa magasságát.
Lombkoronájának vetületét a következő módon mértem. A lombkoronájának szélső ágainak széle alá a földre egy-egy jelölőbóját tettem, majd ezeket egy fonallal összekötöttem. Ennek a fonalnak a hossza adta meg a kerületét; háromszögekre, téglalapokra, félkörre osztva pedig a területét tudtam kiszámolni.
Az oxigéntermelés, szén-dioxidelvonás, porfelfogó-teljesítmény és vízpárologtatás kiszámolásához Dr. Nádai Magda Erdei számos-képes könyv-ét használtam.
A mérések szerint a fa 36,5 méter magas, az iskola negyedik emeletén is be lehet látni a lombkoronájába. Ez az érték a faj átlagos magasságát (20-25 méter) jelentősen meghaladja, különleges méretet képvisel.
A törzskerülete 320 centiméter, az első osztályos kisdiákok közül hármuknak kell összekapaszkodniuk, hogy körbe tudják fogni.
Lombkoronájának kerülete 72 méter, területe pedig 279 négyzetméter, ekkora területen nyújt nyáron árnyékot és védelmet, fogja fel a lehulló port és szennyeződést (több mint 3 tonnát!). Alatta nap mint nap gyerekek játszanak, a fa pedig nyugalmat, békésebb és barátságosabb környezetet nyújt számukra. A madaraknak élőhelyet nyújt a budapesti épületrengetegben. Kékcinegék cserregve, széncinegék nyitnikékkel keresgélnek gallyai között egész évben. A fekete rigót testnevelés órákon -mikor az udvaron kosárlabdázunk- rendszeresen látom, a betonkerítés csúcsán üldögélve figyel minket okosan csillogó fekete szemeivel. A gyöngyakácon is sokszor megjelenik. A házi rozsdafarkút csak tavasztól őszig figyelhetem meg az udvaron. Reszelő hanggal kezdődő dallamos énekét az iskola valamely kiemelkedő pontjáról hallatja. A parlagi galambok mindennapos tollászkodó vendégek, mert az épület réseiben költenek. A házi és mezei verebek zajos csapatai időnként meg-megpihennek lombjában, legfelső ágain pedig mindig látni egy-egy nagytermetű dolmányos varjút, saját nevét ismételgető tengelicet, csicsergő zöldikét vagy magát illegető-billegető csicsörkét. (Ezek a fajok pontosan a magas fákat szeretik, a magasan levő ágakon szoktak énekelni.) Egyik kémia órán pedig, a nyitott ablakon keresztül még egy zöld küllőt is hallottam kacagni lombja közül. Ez azért volt különleges öröm, mert a zöld küllő élőhelye az öreg gyümölcsök, nagyobb parkok, ártéri erdők. Az iskola környékén viszont nincsenek ilyen életközösségek, és nem is jellemző rá, hogy belátogasson a magas épületek közé. Ennek ellenére ezt a fát mégis felkereste egy zöld harkály. E ritka fajjal szemben a szarkák csörgése általános. Az előző tanévben egy szarkapár még fészket is épített lombja felső részébe. Nap mint nap figyelni lehetett a szülők serény élelemhordását a fiókáiknak. Mindennapi problémává vált az egész városban, hogy a szarkák rendkívül elszaporodtak. Mivel urbanizálódásuk (a városi környezethez való alkalmazkodás, a városba költözés) rendkívül sikeres volt, a városban a még elő-előforduló kisebb énekesmadarakat -életmódjukhoz híven- rendkívüli mértékben pusztítani kezdték. Nagyon sok embernek feltűnt az énekesek számának csökkenése. Persze ez nem csak a szarkák miatt van, de tény, hogy akármerre járunk, szarkával biztosan találkozni fogunk. Ezek a madarak rendszerint tojásokat lopkodnak, fészekaljakat pusztítanak el, és nem riadnak vissza egy-egy kisebb méretű, legyengült madáregyed megtámadásától sem. És lám, ez a gyöngyakác is otthont adott egy szarkacsaládnak.
Lombkorona felülete 3020 négyzetméter, ekkora felületen történik gázcsere, porfelfogás és vízpárologtatás. Lombkifejléstől lombhullásig 453 kilogramm szén-dioxidot von el és 332 kilogramm oxigént termel! Emellett 362 hektoliter vizet párologtat el, és juttat a levegőbe. Érdemes megjegyezni, hogy két ember egy évi légzéséhez szükséges oxigénmennyiséget termel ez a fa (egy ember évi oxigénfogyasztása: 175 kilogramm). Kilégzésenként 25 milligramm szén-dioxidot juttatunk a levegőbe, egy nap 0,576 kilogrammot, így a fa pontosan kétévnyi kilélegzett szén-dioxid mennyiségünket vonja el lomkifejléstől lombhullásig. Budapestre évente átlagosan 80000 tonna por rakódik. Ez a fa ennek a pormennyiségnek a 0,004 százalékát fogja fel. 300 literes kerti öntözővizes hordókból 1208 darabot tölthetne meg kibocsátott vízpárájával. Tehát nagymértékben tisztítja és párásítja az iskola környezetének levegőjét, így valamivel kevésbé ártalmas az iskola tanulói számára a belvárosi iskolábajárás.
Láthatjuk, hogy milyen hatalmas teljesítményt végez ez az egyetlen fa, és hogy milyen fontos egy belvárosi iskola életében egy fa.
Az iskola tanulójaként kezdeményeztem, hogy a fát nevezzük el és állítsunk emléktáblát neki. Ezzel hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az élete során elszenvedett megpróbáltatások ellenére is képes volt életben maradni, és hogy milyen elképesztő teljesítményre képes egyetlen faegyed.
Az elnevezés során arra figyeltünk, hogy iskolánkkal és a botanikával is kapcsolatos legyen, ezért iskolánk névadójának, Fazekas Mihálynak sógoráról és szerzőtársáról, Diószegi Sámuelről kapta a nevét. Ezzel Diószegi Sámuel debreceni református lelkész és Fazekas Mihály „Fő-hadnagy” 1807-ben megjelent közös műve, a Füvész Könyv és páratlan munkásságuk előtt szeretnénk tisztelegni. A Füvész Könyv az első olyan magyar nyelvű összefoglaló botanikai munka, amely már Linné nevezéktanát és rendszerét követve íródott. A magyar botanikai szaknyelvet teremtették meg művükkel. Diószegiék azonban igencsak nagy feladatra vállalkoztak, ugyanis céljuk nem más volt, mint hogy az érdeklődő nagyközönségnek magyar nyelven, a Magyarországon és Erdélyben előforduló növényekhez „határozókönyvet” írjanak, Linné rendszerét követve. Azért fontos kiemelnünk, hogy magyar nyelven írták, mert Diószegi gyermekkoráig (a XVIII-XIX. század fordulóján) a közigazgatásban és az oktatásban általánosan használt nyelv a latin (és a német) nyelv volt. Tehát a növények leírásához használt latin kifejezéseknek nem voltak magyar megfelelőik. Ezek szerint a szerzőpárosnak mindenekelőtt ezeket kellett megalkotniuk (az általuk létrehozott csaknem félezer botanikai kifejezés nagy része ma is használatos!). Ezenkívül a bemutatandó növények listáját is össze kellett állítaniuk, maguknak a növényeknek az ismertetéseit megírni, illetve magyar nevüket „kitalálni” (több mint hatvan növénynemzetség megnevezésére ma az általuk alkotott nevet vagy alakváltozatát használjuk!).
Szeretnénk, ha a Diószegi Sámuel Emlékfa példát mutatna az életrevalóságnak és a kimagasló szellemi teljesítménynek.
