A Tolna megyei Hőgyész község belterületén, a 65-ös főút mellett található az Apponyi kastély. Parkjának kialakításához az 1780-as években több bécsi mesterrel is tervrajzokat készíttetett az akkori tulajdonos, Apponyi Antal. Azt, hogy végül kinek a terve alapján készült el az angolpark stílusban megvalósított kastélykert, nem tudjuk. 1945 után a parkot feldarabolták. Hat hektárt a helyi állami gazdaság, négyet pedig a községi tanács kapott belőle. Az épületben körülbelül negyven évig működő állami gondozott gyerekeket ellátó nevelőotthon ideje alatt nem fordítottak különösebb gondot a parkra. Ennek ellenére még ma is több jelentős méretű és korú fa él itt. Feltűnőek a 220 – 530 cm-es törzskerületű, 28 – 30 m magas platánok. Gigantikus méretével kiválik közülük a kastély délkeleti sarka mellett álló, körülbelül 30 méter magas, 35- 45 méter koronavetületű és 730 cm törzskörméretű platán. Erről a fáról több – arborétumokat ismertető – könyv is említést tesz. Körülbelül 230 évre tehető a kora. Korán feltűnővé válhatott a nagysága, mert az utóbbi száz évben már legendákat meséltek e fával kapcsolatban.
A török uralom végére a többi környező településekhez hasonlóan Hőgyész is elnéptelenedett hellyé vált. Claudius Florimundus Mercy német – római gróf, a Temesi Bánság kormányzója 1722-ben vásárolta meg a Hőgyészt is magába foglaló öt faluból és harminc pusztából álló Aparinak nevezett birtokot. A bevándorló németeket ő telepítette le itt és a többi tulajdonában levő helyiségben. Hozzá hasonlóan az adoptált fia is katona volt, és mindketten katonai szigorral éltek. Birtokaik szélén bitófák álltak, melyek jelezték a területükre belépőknek, hogy a földesúr pallosjoggal rendelkezik. Azt, hogy valójában éltek is e joggal, semmiféle adat sem bizonyítja, de a környékbeli településeken több legenda maradt fenn a Mery-ek vélt, vagy valós kegyetlenségéről. Két történet is kötődik ehhez a kastély mellett álló fához, pedig az uradalom 1773-ban gazdát cserélt, és a mai parkot már a fent említett Apponyiak alakították ki, és feltehetőleg ezt a fát is ők ültették.
A felakasztott gyerek története több változatban ismert:
Egy alkalommal a mosónő kesergett a grófnak, hogy a fia kiöltötte rá a nyelvét. Mercy azt válaszolta az asszonynak, hogy vigye be hozzá a fiát, és ő tesz róla, hogy csupán egyszer fogja kiölteni a fiú a nyelvét. Úgy is lett, a platán alsó ágára felakasztatott gyereknek utoljára lógott ki a nyelve.
Egy buta asszony panaszkodott a grófnak, hogy nem bír a fiával, visszafelesel és kiölti rá a nyelvét. – Küldje ide, majd én megnevelem! – parancsolta Mercy. Valamivel később ismét bement a kastélyba az asszony, érdeklődni akart a fiáról. – Már nem felesel vissza, de a nyelvét még kiölti! – mutatott a fára felakasztott gyerekre a gróf. Az anya majdnem belebolondult abba, hogy tulajdonképpen ő akasztatta fel a fiát.
Hőgyészen a földrajzi adottságoknál fogva nyáron valamivel kevesebbszer esik az eső, mint a környező helyeken.
A hatvanas évek egyik aszályos nyarán a Tsz majorjában dolgozó idős bácsi felemelte a mutatóujját, és azt mondta az őt körbeálló asszonyoknak: Hőgyészt mindig is el fogja kerülni az eső, mert annak idején a kastélykertben a gróf arra a nagy fára sok ártatlan gyereket akasztatott fel.
A kilencvenes évek száraz nyaraiban még mindig mesélték ezt a történetet. Azóta ez a korosztály a temetőbe költözött, így az életből a Mercy legendák is átköltöztek a helytörténeti írások lapjaira. Néhány éve pedig haldoklik a méreteivel legendát ihlető platán is. Törzse már nem vastagszik tovább, az ágai pedig elkezdtek leszáradni. Lassú haláltusája még eltarthat néhány évtizedig, de nem lehet már messze az az idő, amikor majd úgy mesélik el a hozzá kapcsolódó legendát, hogy volt itt a kastélykertben egy Mercy fa.
