Korai juhar Hajdúviden

A fa/facsoport története

Hajdúvid története: Hajdúvid falut, Vid néven már a középkortól jegyzik. Vid későbbi birtokosai voltak többek között a Zólyomi és a Hunyadi család. Az 1594-ben a krimi tatárok betörése és támadása seperte le. 1703-as hadjárata során itt táborozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem. (Verébsárnál). A falu jelenlegi helyét 1950-ben jelölték ki, típusházakkal beépítve.
A falu központjában gyönyörű kis park található, közepén áll a II. Rákóczi Ferenc mellszobra, amely hajdú-Bihar megyében is az egyetlen szobor. Bányai József szobrászművész alkotása, amelyet 1964-ben avattak fel. A szobor közvetlen szomszédságában már korábban elültették a Korai juharfát, amely mai napig a maga gyönyörűségével pompázik. Kapcsolatuk azóta is tart, hisz a falu közössége mind a parkról, mind pedig a szoborról tisztességesen gondoskodik.
Számunkra a juharfa a szobor és a falu, összetartoznak, valamennyiük története a közös múltba gyökerezik. A tájhoz fűződő történelmi kötődésük meghatározó, hisz Hajdúvidet a jelenlegi helyére is közel 62 éve telepítették. II. Rákóczi Ferenc a tájhoz fűződő történelmi kötődése, a juharfa a falu életéhez fűződő kötődése parancsol számukra tiszteletet. Mindketten szemtanúi lehettek a közvetlen mellette lévő művelődési ház felépülésének, egyben a falu kulturális életének is.
Számomra és családom számára a juharfa közelében lenni mindig egy múltidéző. Nyugalmat és erőt árasztva, benne érzem őseim erejét. A családunk több tagja, egy civil szervezet tevékenységéhez kapcsolódóan, szerencsére gondoskodhat ennek a fának a sorsáról. Szüleim mesélték, hogy a juharfát épp az én dédnagyapám ültette, mint az akkori helyi Tanácsházának a „prádés” kocsisa és kertésze. Szerencsére ezt a kis történetet már én is át tudom adni a 3 és fél éves kisfiamnak, aki szintén nagyon szereti ezt a parkot és a fát is. Így a fát már a negyedik generáció vigyázza.
El is neveztük a fát: a „generációs juhar fának”. A fa jó erőben és egészségben van. Hosszú és egészséges életet kívánunk Neki és társainak!

A családunknak megtiszteltetés és egyben kötelesség is, hogy a fát óvja, és a családban ennek szellemét a következő generációnak átadja. Jelképezze ez a fa a múltat és egyben a jövőbe vetett hitet.

„amíg az erdő új sarjat ígér, addig a Vándor a Föld addig él”

Írta: Téglási Zsolt
Fotó: Molnár Attila, Dóka András

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
4086 Hajdúvid Krúdy Gyula 9. sz. Park közepében, a II. Rákóczi Ferenc mellszobra mellett.
Faj: 
Korai juhar
Kora: 
62 év
Magassága: 
20m
Törzskerület: 
265cm