„– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. […] Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. […] Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
A Kis Herceg rózsája – és a mi Lila Akácunk.
A mi Fánk története talán első olvasatra nem tűnik oly magasztos történetnek, mint Saint-Exupéry klasszikusa. Pedig a Kis Herceg rózsája és a Lila Akác sorsa sok hasonlóságot mutat.
A mi Lila Akácunk sorsa az emberi közöny, gonoszság, ostobaság, öntörvényű rombolás története. Egyik oldalon. Ugyanakkor a Fa iránti szeretetteljes gondoskodás, ragaszkodás, aggódás és hála története is. A másik oldalon.
És sok tekintetben megindító SZENVEDÉSTÖRTÉNET, SEGÉLYKIÁLTÁS is – EGY FA küzdelme az ÉLETBEN MARADÁSÉRT.
Fánk Kiskunfélegyházán egy belvárosi, lakóházakkal körülvett téren található kellemesnek nem igazán nevezhető környezetben.
Számunkra éppen a tér fái jelentik a környék egyetlen értékét.
Sajnos városunkban gyakran az az érzése az embernek, hogy a FÁK zavarnak. Egyeseket.
Számos fájdalmas eset – indokolatlan fakivágás, például piacunkról közel negyven, gyönyörű fa eltávolítása – igazolja ezt a megállapítást.
Akácfánk mintegy 40 éve okoz örömet közvetlenül első emeleti erkélyünk előtt. „Beburkol az illatával, elborít a ragyogásával” – pont úgy, mint a Kis Herceg rózsája.
2004-ben füves környezete szakszerűtlen – barbár – felásásakor Akácfánk megsérült, hosszú évekbe tellett, hogy újra virágba boruljon, lombkoronája „magához térjen”.
Még jelenleg is az „éledezés” stádiumában van.
Akik látták 2004-ben, igazolhatják: ami Fánkkal azóta történt, az az ÉLETÖSZTÖN CSODÁJA!
Sajnos Fák iránti szeretetünket nem mindenki osztja. Négyemeletes társasházunk egyik – befolyásos, hangadó – lakóját döbbenetünkre nagyon zavarják a fák és most teljes támadást indított Akácfánk ellen is.
A mellékelt képeket a napokban készítettem a Fánkról. Éppen most akarják kivágni, mikor gyönyörűséges virágjaival örvendeztet meg bennünket.
S hogy miért? „Öreg. Lesz helyette másik.” – hangzik az egyesektől bizonytalanul, másoktól meggyőződéssel kinyilvánított válasz.
Öreg. Lesz helyette másik.
Milyen jellemző ez a gondolkodás mai világunkban. Normális esetben az „öreg” ÉRTÉK, nem pótolható egy fiatalabbal.
Milyen egyszerűen mondják manapság lassan mindenre – és ami még fájóbb, mindenkire –, hogy pótolható.
Akácfánk nem múltjával, monumentalitásával, feltűnő küllemével hódít. Számunkra nem is ebben rejlik különleges értéke.
A mi vonzalmunk, szeretetünk, ragaszkodásunk e Fa iránt egészen másból fakad.
Tavaly elhunyt Édesapámmal éveken át csodáltuk erkélyünkről Akácfánk tündöklését, majd aggódtunk életre keléséért, mely éppen Apám életének utolsó éveiben adott okot reményre.
A Lila Akác így vált évek alatt személyes élettörténetünk elválaszthatatlan részévé.
Aki Apám emlékét is féltve őrzi!
„Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondaná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. […] Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”
Ez A TITOK. Ő a Kis Herceg rózsája.
És Ő a mi FÁNK
