Doboz község talán legidősebb fája, ez a kocsányos tölgy, mely méltóságteljesen magasodik a „fiatal” erdő fölé a maga feltételezhető 400 évével. Évszázadok óta szemléli, hogy alakult a közeli település sorsa. Túlélt sok sok vihart, emberi gyűlölet által gerjesztett háborút, ágai sokszor nyújtottak menedéket madárnak, termése élelmet a vadnak, lombkoronája hűs árnyékot a dolgos parasztnak. Puszta létezése, kora, tekintélyt parancsoló és figyelmeztető, ember óvd és vigyázd a természetet! Ősi energiák megjelenítője a földön, szinte vágyik rá az ember, hogy kezével végig simítsa göcsörtös törzsét, hatalmas ágai mintha az eget tartanák, még ily korában is erőt sugároz, védelmet nyújt és őrködik a Sebes-foki erő felett.
A tiszteletet parancsoló tölgyfa a Dél-Alföld gyönyörű természeti adottságaival megáldott településén, a Kettős-Körös partján található Doboz község erdejében él.
Doboz ősi magyar falu, Békés megye legrégebbi települése. Hajdan mocsaras, tölgyerdő közepén feküdt. Szent Istvántól II. András királyig, királyi sertéshizlaló hely, itt makkoltatták a kondákat. Majd Huszt, Pázmán és Aba család birtoka. A 16. században a koronára szállt, majd a 17. században a Veres családé a terület. A 19. századtól a Wenckheim család birtokának központja volt.
Hajdan Doboz határában egész sereg vízfolyás szállította vizeket, mint például a Sebes-fok, a Kis-Körös, a Kis-folyás és a Fekete-Körös. Az akkori folyók nagy részét már vagy kiszáradva, vagy pedig állóvizeket alkotva találjuk.
A Körös kanyarulatai, nádasai, a járhatatlannak tűnő erek és fokok világa, és a nagy kiterjedésű erdők elrejtették a lakóit. Bár többször is elnéptelenedett az ősök földje, mégis Doboz azon települések közé tartozik, ahol a határrészek nevei négy-öt századon keresztül is fennmaradtak. Ennek az az oka, hogy itt sohasem szakadt meg a kapcsolat a falu régebbi és újabb lakói között, néhány család mindig volt, akik megőrizték a határneveket.
Ilyen neveket találunk a Sebes-foki erdőben is. Emlőstöly, 1620-ig visszavezethető, ez volt az ősi Doboz és Békés határa. Már az 1500-as évek végén is vita folyt, hol húzódott a két település határa, ezért a két település bírája ezen a helyen küzdött meg egymással. A birkózást ugyan a dobozi Pák András nyerte meg, mégsem került egyértelműen Dobozhoz ez a határrész.
Egy igen mély ér folyt itt valaha, amely a Fekete-Körös bal partjába szakadt. Itt találtak egy törököt meghalva, akit a békésiek megöltek, s az éren átvitték a dobozi földre. A megölt török neve Vereb volt, emiatt a területet Verebesnek is hívják. A békésiek ezen eset során azt vallották, hogy a holttest már a dobozi részen volt, ezért a bírságpénzt is a doboziaknak kellett megfizetni a török felé. Ettől kezdve ezt a részt a saját határuknak tekintették a doboziak. Az ér partján volt egy tölgyfa, amit Határfának hívtak és hívnak a mai napig is. A gyönyörű fa régi korok letűnt tanújaként méltóságteljesen áll és figyeli a vidéket. Talán látta a török megölését is, ki tudja. Ha arra kirándulunk, a 6-os lestől már látható a faóriást. Álljunk meg egy percre alatta, és gondoljunk őseinkre.
