Mendeiek kedvence a kéttörzsű korai juharfa

A fa/facsoport története

Mende Pest megyében, Budapesttől 30 km távolságra található keleti irányban, ahol dombok árnyékában takaros portákon dolgos, igyekvő emberek élik mindennapjaikat.
Itt élünk a négyezernél valamivel több lelket számláló dimbes-dombos, erdős- mezős, patakos községünkben. Itt építjük jövőnket és itt ápoljuk múltunk emlékeit, őrizzük hagyományainkat és szerettetjük meg az utánunk jövő nemzedékkel. Szeretjük és óvjuk, védjük a természetet, szeretnénk minél kisebb értékű ökológiai lábnyomot hagyni magunk után.
Községünket az immár igen nagy forgalmú 31. sz. főútvonal szeli át és itt vezet át a Szolnokra, illetve Békéscsabára tartó vasútvonal.
Itt sarjadt ki talán a szél szárnyán érkező apró magocskából úgy 100 évvel ezelőtt a mendeiek kedvence, a kéttörzsű korai juharfa.
A születés csodája akár emberről, állatról, akár növényről legyen is szó, mindig ámulatba ejtő.
A mi KORAI JUHARFÁNK is ennek a csodának szemmel is jól látható eredménye.
Érdekessége, hogy két törzse van. A törzsek lombja teljesen összeér, ezért aki messzebbről nézi, azt gondolhatja, hogy egy fát lát, ami tulajdonképpen igaz is, hiszen a hozzáértők szerint gyökere egy van.
Születése a múlt század első éveire datálódik az akkori földműves gazdák leszármazottainak beszámolója szerint.
Ugyanis kedvencünk az akkori búzamezők szélén állt és a forró nyarakon Ő nyújtott árnyékot a fáradt aratóknak, marokszedő lányoknak, asszonyoknak, akik délidőben szívesen fogyasztották el alatta ebédjüket és hűsöltek a nap legmelegebb órájában lombkoronája árnyékában.
Annak idején a katolikus hívek egy fából készült keresztet helyeztek el alatta. Itt imádkoztak jó termésért, az aratás kezdetekor és annak ideje alatt itt imádkoztak jó időért, vagy éppen a lelkük üdvéért a hívő emberek.

Szeptemberben, amikor elérkezett a máriabesnyői zarándoklat ideje, akkor a katolikus híveket a templomtól a falun keresztül eddig a fáig kísérte a processzió, itt váltak el, innen indultak tovább, hogy részt vehessenek a Kisboldogasszony nagybúcsún (Szűz Mária születésének ünnepe). Ez az esemény mindig nagyon ünnepélyes keretek között zajlott.
A zarándokok gyalog, lovas kocsin, szekéren, a búzamezőkön átvezető földúton haladtak imádkozva és szent énekeket énekelve Máriabesnyőre.
Másnap késő délután tértek haza megtisztult lélekkel és egy-egy búcsúfiával, mert azt mi akkori gyerekek nagyon vártuk. Ennél a fánál várta Őket a processzió, innen vonult a menet a falun át, amikor is zenei kíséret mellett egyházi énekeket énekelve érték el a templomot.
A katolikus hívek 1959. évben közös összefogással a fakereszt helyébe kő keresztet csináltattak, jelenleg is ez áll ott kerítéssel körülvéve.

Az 1970-es évek elején a szántóföldet felparcellázták és lakótelkeknek adták el, de ahol a fa áll, ott, mint a legideálisabb környezetben játszóteret létesítettek.
Tekintve, hogy a fa lombja majdnem az egész teret befedi, igen kellemes volt alatta játszani, labdázni, fogócskázni, hintázni, csecsemőt levegőztetni.
Miután az aprócska gyermekek felnőtté váltak, valamint a játszótér már nem felelt meg a rendeletekben előírtaknak megszüntették.
Napjainkban egy gondozott telek méltóságteljes egyedüli lakója lett, de nincs egyedül mert az arra járók többsége, ha csak egy percre is, de megáll előtte, megcsodálja és talán egy-egy emlék is eszébe jut.
Ha arra járok én is mindig megállok és megcsodálom, a szépségével egyszerűen nem tudok betelni.
Ennek a fának mindig szerepe volt és remélem lesz is közösségünk életében.
A mai rohanó világban ritkaságszámba megy, de ennek a fának köszönhetően most összekovácsolódott egy jó néhány emberből álló közösség, akik pártoló tagjaivá váltak annak, hogy a kedvenc fánkat benevezzük az Év Fája versenyre.
Köszönjük Neki.

Képek a fáról/facsoportról
A fa/facsoport adatai
Fa/facsoport elhelyezkedése: 
Mende (Pest megye) Árpád vezér út 1.
Faj: 
Korai juhar
Kora: 
100 év
Magassága: 
30-40 m
Törzskerület: 
2,10 m, illetve 3 m
Jelölő és támogatók adatai
Jelölő neve: 
A mendei kéttörzsű korai juharfa kedvelőinek közössége