Történelmi Platánok a Városligetben
Legelső emlékeink Alcsútdobozhoz fűződnek, ahol József nádor csemetekertjében nevelkedtünk. Sokan, hiszen akkor divatban voltunk! A fáknak sajnos nincs se születési, se átültetési anyakönyvi kivonatuk, se marhalevelük, pontos adatokkal nem szolgálhatok az életkorunkról. Valamikor 1818 és 30 közötti egyik hideg télen, nagy földlabdával, gyökereinket zsákba dugva, ökörszekérre raktak és átköltöztettek Pest városába, azon belül is a Város erdőcskébe.
Sokan költöztünk, ültettek bennünket hosszú sorokba, körbe-karikába. Nekünk szerencsénk volt! A tóparton kaptunk helyet. Sajnos ma már csak ketten élünk itt. Az azóta eltelt sok év alatt volt sok vihar, villámcsapás, betegségek is tizedeltek bennünket…de legtöbben a háborúknak és rettenetesen hideg teleknek estek áldozatul. Voltak, akik útjában voltak az éppen divatos fejlesztéseknek (vasút, felvonulási útvonal, park - áttervezés, vásárok) és emberi kéz pusztította el őket, túlságosa is korán.
Én szeretem az embereket, azt hiszem ők is szeretnek engem. Gyakran meglátogatnak, átölelnek, sokan erőt gyűjtenek a törzsemnek vetett háttal, pihennek az árnyékomban, sétálgatnak, beszélgetnek. Az 1 méter alatti kis-embereket különösen szeretem. Ők szeretnek az ágaim alatt legurulni a domboldalon .
Fiatal koromban sok híres ember szeretett a ligeti fák alatt sétálni. Ők sajnos már nem élnek. Az emberek hamar meghalnak, nem úgy, mint mi fák, akik élhetnénk akár 400 évig is. Arany János és Vajda János is igen szépen írt rólunk. Ezeket a verselő embereket jobban szeretem, mint azokat. akik egymást ölik. (Ez öldöklés valamilyen rejtélyes betegségük lehet egyes embereknek).
Vázsonyi Vilmos, a nagyszerű ügyvéd, a ligeti fák alatt sétálva készült fel pereire, és parlamenti beszédeire. Közben megtanulta a Liget minden növényének latin és magyar nevét is. Már 90-szer fagyott be a tó vize, amikor egy bronz szobor- ember lett a szomszédunk. Georges Washington. A sétáló emberek szerint Amerikából küldték, az ottani magyarok. Nekik nagyon megtetszett ott egy gondolat: minden ember egyenlőnek születik. És ezt írásba foglalták! Mi fák nem írunk ilyen nyilatkozatokat. Tudjuk.
Így elszállt 150-180 év. Az évgyűrűink számolják…de remélem, azt még nem akarja senki megnézni.
Egy téllel ezelőtt kezdődtek a bajok. Egy tavaszi reggelen, mire ember barátaim felébredtek, 8 fát fűrészeltek darabokra itt a közelben. Fejvesztve menekültek a mókusok, sírtak a madarak, visítottak a fiókák. Azóta a barátaim közül sokan kint alszanak, éjjel, nappal, hőségben, fagyban, és védik a fákat. Valami múzium építésről beszélnek. Az öldöklés mellett sok embernek rossz szokása: ha meglát egy fát, oda mindjárt építeni akar valamit. Kőből!
Alig múlt el a tél, a barátaim ide húzódtak a közelembe, mert szerintük veszélyben vagyok. A veszély neve (ha jól értettem): szinkronúszás. Én nem tudom, hogy az mi lehet, de Városligeti tó barátomat feldúlták, több emelet magas széksorokat építettek a száraz tóba…. és 2 hatalmas medencét! Amikor ezek elkészültek, kiderült, hogy ezt a szinkronúszás dolgot kb. 5 ezer ember fogja nézni. Ülve. 5 napig. Na ehhez kell nekik hídon, száraz lábbal feljutni ezekre a magaslesekre. Ehhez hidat kell építeni, éppen a két legidősebb platán közé! Ha az ágaink zavarják az embereket, egyszerűen levágják őket. Nem, nem megkerülik, hanem levágják! Vajon egymást is így kerülik ki? Levágják, ha útban van?
A híd nem áll meg az egyenetlen talajon. Cölöpöket vernek a gyökereink közé. Vannak emberek, akik nem tudják, hogy a Fa gyökerei ugyanolyan terjedelmesek, mint a lombkoronája. Ligetvédő barátaim ezt tudják, a sárga mellényesek és az öltönyösök nem. Azt hiszem, az öltönyösöket nevezte Arany János barátom „úri lócsiszároknak”.
Így most egy olyan kerítés mögött élek, ahova a barátaimat nem engedik be, csak az úri lócsiszárokat. Pedig a barátaim állítólag leveleket is küldenek nekik! Hát mi is elküldtük a magunk levelét! SEGÍTSETEK!
