A versenyről

A verseny célja

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

Nevezés

A versenybe bárki nevezhet egy egyedi fát egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora, szépsége és mérete nem fontos, előny azonban, ha őshonos, közterületen áll, vagy a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

Kiválasztás

A versenybe nevezett fák közül az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije minden évben 12-15 döntőst választ. Közönségszavazáson dől el, hogy közülük melyik kapja az Év Fája elismerést. (Mindenki csak szavazattal élhet - a szavazás szabályairól bővebben olvashatnak itt.)

Hős Fa

A szakmai zsűri a jelöltek közül választja ki a Hős Fát - ez az elismerés olyan faegyedeket illetve jelölőiket illeti, amelyek élete veszélyben van, és amelynek megmentéséért a körülötte élők aktívan cselekednek.

Történet

2002-ben Csehországból indult az Év Fája verseny, az Ökotárs testvérszervezete, a Nadace Partnerství kezdeményezésére, Magyarországon 2010-ben rendeztük meg először.

Magyarországi partnerek

  • Országos Erdészeti Egyesület
  • Varga-Erdőmester Kft.
  • Szabad Föld
  • Kenderkóc webáruház
  • Ecolounge
  • Civil Rádió

Európai Év Fája

Az Európai Év Fája versenyt 2011-ben szervezték meg először azzal a céllal, hogy a fák védelmének kérdése nemzetközi szintű témájává váljon. A versenybe az országos győztesek automatikusan kerülnek be, a szavazás minden év februárjában zajlik, az eredmény márciusban derül ki. A versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 15-re emelkedett:

  • Anglia
  • Belgium
  • Bulgária
  • Csehország
  • Észak-Írország
  • Észtország
  • Írország
  • Franciaország
  • Lengyelország
  • Litvánia
  • Magyarország
  • Németország
  • Skócia
  • Spanyolország
  • Szlovákia
  • Wales

Az európai versenyről minden további információt megtalál az Európai Év Fája honlapon.

Kapcsolat:

Oravecz Ágnes
Ökotárs Alapítvány / Hungarian Environmental Partnership Foundation
1056 Budapest, Szerb utca 17–19.
Telefon: +36.1.411.3500
Fax: +36.1.411.3515